A harsona

 

A harsona egy elnyújtott térbeli S alakban meghajlított csőből áll, melynek egyik végén helyezkedik el a fúvóka, a másik vége tölcsérszerűen kiszélesedik. A fúvóka a trombitáéhoz hasonlóan csészeformájú, de annál szélesebb. Az S alak fúvóka után következő kanyarulata egy teleszkopikusan mozgatható U alakú kettős tolócső, amellyel a hangszer csőhosszúságát folyamatosan lehet változtatni. A párhuzamosan futó csőszakaszokat hidak kötik össze, rögzítik egymáshoz. A cső hosszának legnagyobb részében cilindrikus, tehát azonos keresztmetszetű, menzúrája szűk, ennek köszönhetően fényes, érces a hangja. A tölcséres rész segít a hang sugárzásában, ugyanakkor a fafúvósoktól eltérően a hang képzésében is részt vesz. A hangszer sárgarézből vagy más rézötvözetből készül.

 

Fajtái

Leggyakoribb típus a B-tenor harsona, a zenekarokban ezen kívül lehet még Esz- vagy F-alt és F-basszus harsona is. A tenor harsona gyakran toldalékcsővel vagy a hüvelykujjal működtethető kvartventillel hangolható át F-basszusra. A ritkán használt kontrabasszus harsona a tenorhoz képest egy oktávval mélyebb, elsősorban Wagner műveiben fordul elő.

Megszólaltatása

A hangszert bal kézben tartják, a jobb kéz mozgatja a tolócsövet. A többi tölcséres fúvókájú hangszerhez hasonlóan a harsona elsődleges hangforrása a játékos fúvókához szorított ajkainak rezgése, amely a cső levegőoszlopának különböző rezonanciáit képes megszólaltatni. A harsonánál 5 – 6 gerjeszthető felhang áll rendelkezésre. A cső hosszúsága a tolócső segítségével hét fokozatban (fekvésben) módosítható, ezzel ki lehet tölteni akár kromatikus hangokkal is e rezonanciák közötti távolságot. Például a tenorharsona a tolócső csukott állapotában (1. fekvés) B-n szól, kihúzva E-ig lehet kromatikusan lemenni (7. fekvés), a teljes hangterjedelem így E – b'. A pedálhang csak nehezen szólaltatható meg, nagyon ritkán használják. A tolócső folyamatos mozgatásával glissando valósítható meg. Magyarországon ritkán használt, de létezik a hangszer billentyűs változata is, ahol a zug (tolócső) mozdulatlan marad, és szelepekkel változtatják a hangmagasságot. Egyszerűbb rajta tanulni és játszani is, de elvész a harsona által adott lehetőség, a glissando.

Története

A harsona a tolótrombitából alakulhatott ki a 15. század folyamán. Ez egy olyan trombita volt, amelynél a fúvóka meghosszabbított csövét játék közben teleszkópszerűen ki-be lehetett húzni, megváltoztatva ezzel az alaphangot 1 – 3 félhanggal.

A 16. században már teljes hangszercsaláddá fejlődött, szoprán, alt, tenor, kvart- és kvintbasszus, kontrabasszus változatban épült. Mindenféle műfajban polgárjogot nyert, az egyházi és udvari zenében ugyanúgy, mint a városi toronyzenében. A kor harsonája, a saqueboute a mainál lágyabb, halkabb hangú volt, a vonósokhoz, a csendesebb fúvós hangszerekhez is alkalmazkodni tudott, így a kamarazenében is helyet kapott. Mai jellemző, harsány katonazenekari beosztását csak a francia forradalom során kapta meg.

A 20. század során némileg módosult a hangszer feladatköre, kevésbé fennkölt, hétköznapibb szerepekben is kipróbálták, sőt, felfedezték a benne rejlő groteszk természetet is, amelyet különleges megfúvási módokkal vagy a tolócső folyamatos mozgatásával képzett fel- és lekonyuló hangokkal, glissandókkal lehet előcsalogatni. A szórakoztató zene és a dzsessz pedig megmutatta, hogy ez a sokoldalú hangszer a virtuóz, könnyed, improvizatív zenében is tökéletesen megfelel.

Ha harsonázni szeretnél:

A harsonatanulást  ötödik osztályban kell kezdened, mivel a harsonajáték technikájának elsajátítása időigényes folyamat.

A harsonaórákon (heti háromszor 50 perc) megismerkedsz a zene alapjaival, a hangjegyekkel, ritmusokkal, a metrummal, azonban, ezen túl, meg kell tanulnod a légzéstechnikát, a helyes száj- és testtartást, és ami a legtöbb munkát, gyakorlást igényli, a szép tónus kialakítását, ami alapvető fontosságú, mivel a hangszínt határozza meg a fúvós hangszereken.

A honlappal kapcsolatos tartalmi kérdésekkel, problémákkal forduljon a honlap szerkesztőjéhez Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. tanárnőhöz.·
A technikai jellegű (a weblap szerkezetével, megjelenésével, működésével kapcsolatos) észrevételeit, javaslatait jelezze Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. rendszergazdának.·
© Molnár Józsiás